Miután 955-ben Augsburgnál vereséget szenvedtek a magyarok I. Ottó császártól, lezárultak a kalandozások. A legnagyobb kérdés az volt, hogy elpusztulunk, vagy csatlakozunk Európához. Ennek feltétele a kereszténység felvétele, illetve a feudalista államrend átvétele volt.
Géza fejedelem (972-997) nevéhez fűződik a törzs- és nemzetségfők hatalmának letörése és a kereszténység meghonosítása Magyarországon. Békés külpolitikát folytatott, nem engedélyezett több kalandozó hadjáratot, és lemondott a Lajtán túli szerzett magyar területekről. 972-ben Quedlinburg várába küldött követeket I. Ottóhoz, hogy küldjön hazánkba térítő papokat. Összességében megerősítette a központi hatalmat; növelte a fejedelmi birtokokat és dinasztikus úton is erősítette hatalmát. Fiát, Vajkot keresztény módon nevelte, és összeházasította Gizella bajor királynéval; ám ő még pogányként élte életét (és úgy is örökölte a hatalmat; a seniorátus útján = pogány öröklődési rend, a legidősebb férfi családtag örököl). Vajk megkeresztelkedett, és neve ezután István.
Géza után István (997 (1000)-1038) került hatalomra, ami a primogenitúra érvényesülését (= keresztény öröklődési rend, az elsőszülött fiú örököl) jelentette. Ellenfele volt Koppány (Somogy-megye), aki a hatalmat a seniorátus elve miatt követelte; nyomatékosításként elvette Géza özvegyét (levirátus). István legyőzte Koppányt, ezután a II. Szilveszter pápa által küldött koronával megkoronázkodott Esztergomban; ő lett Magyarország első királya, I. (Szent) István. További harcokban legyőzte Gyulát (1003, Erdély) és Ajtonyt (Temesköz); így az ország teljes területére kiterjesztette hatalmát.
I. István nevéhez fűződik a magyar államalapítás, azaz a Kárpát-medence politikai egységesítése.
Kiépítette a magyar egyházszervezetet, ami támogatta az ország függetlenségét, hiszen csak a pápának volt alárendelve. Az egyház élén a két érsekség (Esztergom, Kalocsa) állt (a legfőbb tisztség az esztergomi érsek), ezután következett a 8 püspökség (Veszprém, Pécs, Győr, Csanád, Eger, Vác, Gyulafehérvár, Várad). Az ő munkájukat segítették a káptalanok, amelyek a kanonokok (főpapok) szervezetei voltak; vezetője a prépost (főkanonok) volt. Jelentős szerepük volt az oktatásban, és itt működtek a középkori magyar állam közjegyzőségei, a hiteleshelyek is. Az egyházszervezet további rétegei a plébániák és az esperességek lettek. Törvényeket hozott az egyház segítése és az új rend betarttatása érdekében; minden 10 falunak építenie kellett 1 templomot (egyetlen fennmaradt Gyulafehérvárott), létrehozta a tizedet (dézsma, egyházi adó). Emellett hatalmas földadományokban részesítette a katolikus egyházat, Az első megjelenő szerzetesrend a bencés volt, amely Pécsváradon, Zalavárott és Pannonhalmán hozott létre kolostorokat. A kolostorok írástudó szerzetesei nagyban elősegítették az államszervezést.
A világi államszervezet kiépítése döntően a királyi birtokokon alapult; ezek adták a királyi hatalom alapját, a föld 2/3 része István kezében összpontosult (patrimoniális királyság). A maradék 1/3 részt a magánbirtokok és az egyházi birtokok alkották, amelyek közül a magánbirtokok két részre tagolódtak: a várföldek egy-egy vár személyzetét és a várnépet (várkatonák, várjobbágyok) látták el, vezetőjük a várispán volt (Magyarország hadszervezete a korban a királyi várakon alapult); az udvarbirtokok a királyi családot voltak hivatottak eltartani (udvarnép). Mivel ezen nagybirtokok szórt formában helyezkedtek el, István az új területi egységeket úgy alkotta meg, hogy arányosan tartalmazza az egyes birtokformákat. Ez az új közigazgatási egység a 45 db királyi vármegye, amelyek központjában egy-egy királyi birtokon lévő fontos vár állt. Élén a megyés ispán (comes) állt, aki egyben várispán, katonai vezető és a bírói hatalom vezetője is volt; munkájáért cserébe megtarthatta a termény 1/3 részét. A vármegye tehát közigazgatási, katonai és bírói feladatkört látott el; rendszerének élén a nádorispán állt, amely a legfőbb világi tisztség volt a király után.
Magyarország társadalmának élén a király állt, akinek a hatalma a földbirtokokon alapult (az ország területének 2/3-a); fontos döntések előtt mindig kikérte a királyi tanács véleményét. A törzsi vezetőkből és a külföldről bevándorolt lovagokból kezdett kialakulni egy nagybirtokos réteg, akinek a tulajdonjogait István törvényeiben elismerte. A társadalom közepét a szabad, saját földekkel rendelkező vitézek alkották; azon szabadok, akik elvesztették földjeiket, vagy az ország peremterületeire vándoroltak, vagy földesúri függésbe kerültek. A szolgák uruk földjét művelték, de sokan cserébe földet kaptak. A birtoktalan szabadok és a felszabadított szolgák összeolvadása csak a XII. században kezdődött meg (jobbágyság).
I. István tehát lefektette a feudális, keresztény magyar állam alapjait, azonban fia, Imre meghalt és így ága megszakadt. Vazult és családját száműzték Magyarországról, így István halála után Orseolo Péter (1038-1041) örökölte a trónt.
Szent István a magyar történelem egyik legkimagaslóbb egyénisége. Nevéhez fűződik a keresztény Magyar Királyság megalapítása, a független magyar egyházszervezet kiépítése, az első törvények kibocsátása. Uralkodása alatt Magyarország a keresztény Európa része lett. Tevékenységét a keresztény egyház is elismerte azzal, hogy 1083-ban szentté avatta.