III. András (1290-1301) magyar király halálával kihalt az Árpád-ház. A halálát követő években Magyarországon nem alakult ki stabil belpolitikai hatalom; az országot a tartományurak uralták, a trónért viszont három követelő is megjelent: Premysl Vencel, Wittelsbach Ottó és Anjou Károly.
A küzdelemből Károly került ki győztesen, akit végül teljesen legitim módon (Székesfehérváron, esztergomi érsek által, szent koronával) csak 1310-ben koronáztak meg; megkezdődött tehát hazánkban I. Károly Róbert (1301/1309/1310-1342) uralkodása, ami alatt Magyarország ismét felvirágzott. Mivel azonban a királyi birtokállomány radikálisan megcsappant az Árpád-ház utolsó évtizedeiben, a dominiáris jövedelem helyett új jövedelemforrást kellett keresni; ezért nőtt meg a regálék szerepe I. Károly Róbert uralkodása alatt.
Az ország gazdasága nem volt jó állapotban, a kincstári bevételek alacsonyak voltak; ekkor Károly Róbert belekezdett egy reformsorozatba, amellyel rendbe hozta az ország gazdaságát és ezáltal utat nyitott a jövedelmek megnövelésének.
Lefoglalta a papi jövedelmek harmadát, és számos papi tisztséget nem, vagy csak késve töltött be (hiszen ezek jövedelme így a kincstáré lett). Azonban a legfontosabb tényező a regáléjövedelmek (királyi felségjogon szedett jövedelmek) fontosságának megnövekedése volt. Magyarország gazdag volt ásványkincsekben; a Felvidéken és Erdélyben működő aranybányák évi egy tonna aranytermelésükkel az ismert világ aranyjövedelmének harmadát adták; a sóbányák szerepe a só mint tartósítószer miatt nőtt meg (pl. Máramaros). Ezeknél a bányáknál alapultak újabb, nagy jelentőségű bányavárosok (pl. Körmöcbánya, Selmecbánya, Besztercebánya). A királynak tehát érdeke volt a nemesfémbányászatot fejleszteni, és támogatta az új városok fejlődését.
Lemondott a bányászati monopóliumáról; a bányászok által fizetett bányabér, az urbura (az arany 1/10-e, az ezüst 1/8-a) 1/3 részét megkapta a földbirtokos, aki így érdekelt lett a bányák nyitásában. Bevezette a nemesérc felvásárlási monopóliumot, amely értelmében a megmaradt nemesércet csak a királyi kincstárnak lehetett eladni ugyanolyan tömegű pénzért (ami kb. feleannyi nemesfémet tartalmazott a beszolgáltatottnál), illetve a nemesérckiviteli tilalmat, mely szerint feldolgozatlan nemesércet nem lehetett az országból kivinni. A királyi pénzverési monopólium értelmében pedig a begyűjtött nemesércből csak a király verhetett pénzt.
Ennek köszönhetően I. Károly Körmöcbányán, firenzei mesterek segítségével először veretett aranyforintot (1326), amely az első aranypénz volt Magyarországon; illetve ezüst váltópénzeket (dénár, garas). A forint értékállóságának megőrzése érdekében szakított a pénzrontással (kamara haszna). Ezt pótlandó bevezette a kapuadót (18 dénár/év), aminek az adóalapja a jobbágytelek volt.
Fellendült a külkereskedelem (kintről be iparcikkek pl. fémáruk; bentről ki aranypénz, később szarvasmarha és bor) és az árutermelés Magyarországon, ami miatt Károly Róbert bevezette a harmincadvámot, mint egy újabb fontos regáléjövedelmet. A visegrádi királytalálkozónak (1335) fontos gazdasági vonatkozása is volt: Károly Róbert a cseh királlyal Bécset elkerülő kereskedelmi útvonalat tervezett, mivel annak a gazdasági érdekeket sértő árumegállító joga volt. A király megalkotta a reformok intézményes hátterét is, új kamarákat vezetett be élükön kiváló szakemberekkel, tárnokmesterekkel (pl. Nekcsei Demeter), akik segítették munkáját a reformok végrehajtásában.
I. Lajos (1342-1382) uralkodása alatt megalkotta az 1351. évi törvényeket, amelyek által bevezette a kilencedet (terményadó) Magyarországon. Ezen kívül megjelentek a mezővárosok (oppidum) is hazánkban a földesúri birtokokon; egy összegben fizethettek adót a földesúrnak. Nem vette őket körül fal, és jelentős mezőgazdasági és kereskedelmi centrumokká váltak; viszont ugyanitt felfutott a kézművesség is, aminek eredményeként hazánkban megjelentek a céhek.
I. Zsigmond (1382-1437) bevezette az egységes mértékrendszert (budai rendszer), ami jelentősen megkönnyítette a kereskedelmet. Ezen kívül a mezővárosok továbbra is jelentős bevételforrást jelentettek a királynak, amely viszont egyre inkább pénzszűkében volt; emiatt több várost volt kénytelen elzálogosítani. Ezen kívül éveken keresztül rossz minőségű ezüstpénzt veretett, ami többek közt az 1437-es erdélyi felkeléshez is vezetett.
I. Károly gazdasági reformjai megalapozták a XIV. sz. magyar gazdaságát, amely viszont a század vége felé a török elleni folyamatos küzdelem által is egyre inkább kimerült.